Két ország, egy szív

001.jpgEgy a nyest.hu-n megjelent cikk szerint az anyanyelv szó igencsak megtévesztő lehet. Több kontinensre kiterjedő kutatás szerint az apai genetikai jellemzők határozzák meg egy közösség első nyelvét. Bilingvális családoknál gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik nyelvet tanulja meg a gyermek? Bár kisgyermekkorban gyakran az anya nyelvével találkoznak az újszülöttek, később mégis elsajátítják az apa nyelvét is, sőt általában a későbbiekben ez a nyelv kerekedik felül.

Takács György román anya és magyar apa gyermekeként látta meg a napvilágot, Marosvásárhelyen. Most az Eszterházy Károly Egyetemen tanul biológia és történelem szakon. Őt kérdeztük az anya- és apanyelv kérdéséről és a nemzeti identitásról.

A magyar és a román nyelvet is anyanyelvi szinten beszéled. Melyiket ismered mégis egy kicsivel jobban? Vagy tekinted inkább sajátodnak?

Mindkét nyelvet teljesen a magaménak tartom. Óvódás koromban ingáztunk, így vegyesen tanultam a két nyelvet, de talán egy kicsivel többet voltunk kint, Romániában. A sulit viszont már Magyarországon kezdtem. De itt is megmaradt a kettősség. 9 hónapig voltunk Magyarországon, de a három hónapos nyári szünetet mindig Romániában töltöttük. Bár édesanyám román, és nem tud igazán jól magyarul, mégis rengeteget segített a magyar nyelv kapcsán. Sok videót és tv műsort néztünk, például a National Geographic csatornát. Ennek köszönhetem a biológia szeretetét is. Édesapám rengeteget dolgozott, így általános iskolában magyar magántanárt fogadtak mellém, hogy minél jobban elsajátítsam a nyelvet. Gimnáziumba Sárospatakra jártam, ott a kollégium segített, hogy még jobban megismerjem a nyelvi sajátosságokat és a magyar szlenget. A magyar közoktatásban eltöltött évek abból a szempontból is sokat számítottak, hogy jobban elsajátítottam a nyelvtani alapokat és nyelvtani szabályokat.

Volt-e valaha abból hátrányod, hogy két anyanyelved van?

Nem igazán, mivel Magyarországon csak magyarul, Romániában pedig szinte csak románul beszéltem. Romániában valószínűleg azért sem volt ebből probléma, mert nagyon magas szinten beszélem a román nyelvet, bár minden dialektust és szlenget nem ismerek. Sokan mondták, hogy hallani lehet a hangomon a nyelv szeretetét, és látszik, hogy nem kényszerből beszélem.

A családon belül voltak súrlódások a két eltérő nyelv miatt?

Inkább vicces történetek. Édesanyám, mint már mondtam nem igazán beszél magyarul, bár van egy nagyon jó barátnője, aki magyar. Azonban, amikor átköltözött Magyarországra voltak furcsa helyzetek. Munkáját és mindent hátrahagyva az elején próbálta lekötni magát, így ő intézte a bevásárlást. Mivel nem nagyon ismerte a szavakat, ezért felírta egy lapra, hogy miket kell venni, és hogy van magyarul. Azonban az édesapám szerint szükségtelen dolgok nevét nem tudta lejegyzetelni. Így egyszer, amikor elment vásárolni próbált segítséget kérni az eladótól, hogy hol találja azt a „szőlőt, ami nem kap napfényt és vizet?”. Természetesen a boltos nem értette, hogy miről van szó, úgyhogy a nélkül jött haza. Otthon persze apának egyből leesett, hogy az a mazsola.

Előfordult, hogy összekeverted a két nyelvet?

Én személy szerint nem szoktam, ugyanis az agyam egyből átáll a másikra. De például Erdélyben vannak szavak, amik a szoros egymás mellett élés során keveredtek. Így rengeteg jövevényszó került át egyik nyelvből a másikba.

A családodban korábban is voltak vegyes kapcsolatok?

Mi egy elég sokszínű család vagyunk anyai ágon. Az üknagypapám az 1640-es évekig vezette vissza a családfát. Az egész család Major Györggyel kezdődik, aki III. Ferdinánd magyar királytól kapta címét, így szegről, végről, nemesi vér folyik az ereimben. Azonban már a kezdetektől szász és német vegyes család voltunk, sőt moldáv és ez által talán orosz őseim is voltak. De szinte minden korszakból van egy-egy történet, ami tovább keveri a családfát. A világháború alatt például az egyik felmenőm Pest utcáit járva egy gyönyörű lányt pillantott meg. Meg is ígérte neki, hogy a háború után amint lehet, visszajön érte. Mi már akkor is szavatartó család voltunk, úgyhogy visszament, hazavitte és összeházasodtak.

Hogyha nem a nyelvet, hanem a szívet nézzük, akkor az merre húz inkább?

Ezt nehéz lenne megmondani. Igazándiból kettős identitásom van. Fontosnak tartom a magyar és a román hagyományok tiszteletét is. Mindkét ország történelmét ismerem és elismerem, még akkor is, ha néha ellent mondanak egymásnak. Az igazat megvallva minden nemzetnek van egy kis önfényező magatartása. A magyarság az 1000 éves határokkal, illetve a románok a dák eredettel nagyon el tudnak rugaszkodni a földtől.

Volt valaha konfliktusod ebből a kettősségből?

Súlyos probléma nem adódott soha. A középiskolai naplóban viszont benne volt, hogy Marosvásárhelyen születtem, így az egyik tanárom részéről értek kisebb-nagyobb atrocitások. Sokszor lehet hallani iskolai konfliktusokról, ahol a gyerekek egymást gúnyolják, vagy zaklatják különböző dolgok (magasság, származás, súly, szemüveg) miatt, de szerencsére én ilyennel nem igazán találkoztam. Talán egy-két megjegyzés érkezett még általános iskolában. Viszont abban is biztos vagyok, hogy erről nem a gyerekek tehetnek. Az esetek túlnyomó többségében ezeket az előítéleteket otthonról hozták, így nem is haragudtam soha ezek miatt. Román részről sosem tapasztaltam rosszallást. Voltam például Tordán egy íjász versenyen, ahol én voltam az egyetlen magyar, de egyáltalán nem éreztem, hogy emiatt bármilyen hátrányban részesítenének, sőt nagyon elfogadóak voltak és örültek nekem. Valószínűleg ez a korábban említett nyelvszeretetnek is köszönhető.

Hogyan lehetne szerinted feloldani ezeket az ellentéteket a két ország között? Illetve Te hogyan próbálod ezt az elfogadást átadni másoknak?

Nagyon fontos lenne például a kulturális és vallási elfogadás. Nálunk például édesanyám ortodox vallású, édesapám római katolikus volt, így én protestáns iskolába jártam. Szerintem az egyik legjobb eszköz, ha megpróbálom megértetni az itteniekkel, hogy más is létezik, nem csak az ő „igazuk”. A kérdés azonban nagyon összetett. Sokan családi és kulturális háttér miatt elzárkóznak, de az oktatási rendszer és a tudás hiánya is nagymértékben befolyásolhatja az emberek gondolkodását. Bár ez nem csak erre a területre igaz. De ne felejtsük el a felsőbb intézkedéseket sem, melyek szintén inkább a szakadék mélyítésén dolgoznak, mintsem csökkentsék azt. Az egyéni viták és érzelmi ráhatás pedig sokszor csak fokozzák a feszült helyzetet. Ebből a szempontból is nagyon hálás vagyok édesanyámnak, hiszen általa tudtam szert tenni egy olyan széles látószögre, mely a mai napig egyre csak bővül. Ezt a „tudást” pedig én is megpróbálom továbbadni másoknak, akik olykor elfogultak a témával kapcsolatban.

A két ország talán egyik legnagyobb konfliktusának Trianont nevezhetjük. Mit gondolsz erről?

Szerintem most már más lehetőségek is rendelkezésre állnak. Felgyorsult a világ, kiszélesedtek a határok. Az Európai Unión belül szabadon lehet közlekedni az országok között. Mivel a korlátok csökkentek, így bármikor ki lehet költözni, ott munkát vállalni és kint élni. Az éremnek azonban mindig két oldala van, és sokszor a számunkra kevésbé fényeset inkább eltakarjuk. Kint például a mai napig jár a magyaroknak is a támogatás a román állam részéről, éppúgy, mint bárki másnak. De azt se felejtsük el, hogy a magyarság sem állt mindig nyitottan a kérdéshez. 1848 után például 10 falut nemes egyszerűséggel felégettek, mert románok lakták. A világháborúk után pedig ment az ellenségeskedés, a reváns. Előfordult, hogy román nyelvű oktatást szüntettek meg iskolákban. A nagypapám azért költözött Kolozsvárra, mert megszűnt az oktatás, ahova járt és ott tudta fojtatni tanulmányait.

Milyen különbségeket látsz a két ország között?

Romániában például erősebb a vallásgyakorlás, illetve a hitvilág jobban jelen van a hétköznapokban. Az emberek barátságosabbak és segítőkészebbek. Vannak azonban más apróságok is. Romániában a katonákból lesznek a tűzoltók, így anyukám viccesen „gyufakatonák”-nak nevezi őket. Mindkét nyelvnek és kultúrának megvan a maga szépsége. Ezért is szoktam magyar és román nyelven is verseket írni.

Megosztod velünk az egyik versedet?

Természetesen! A címe Gyertyaláng, még 2015-ben írtam. 

"Beléptél az ajtón és csak engem láttál

Közelebb jöttél hozzám és elém álltál.

Kihunyt gyertya voltam, de te meggyújtottál

A rideg szoba közepén reményt adtál.

Újra kezdtem érezni, hogy milyen élni

Milyen az, kiért a lángom tudna égni.

Élveztem a tűz összes izzó parazsát

Mert ilyen meleg, még sohasem hatott át.

S bár tudtam, ez nem fog örökké tartani

Égek egy ideig, s el fogok aludni.

És csak rajtad áll, hogy meggyújtasz-e újra

Vagy hagysz sötétben, s csukd be az ajtót kulcsra."

Törökszentmiklós, 2015. május 29.

OPÁL történetek

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány blogjának legfőbb célja, hogy a társadalom eltérő szegmenseit közelebb hozzuk egymáshoz. Merjünk nyitni egymás felé, hisz ezáltal magunkat is jobban megismerhetjük!

Friss topikok

süti beállítások módosítása