Egy láthatatlan Hős legendája

img_20170503_114353.jpgA mai rohanó világban, ahol az a menő, akinek több követője van Instán vagy Youtubeon, egyre többen elfelejtik, hogy honnan is jöttek. Lehet, hogy a Facebook és társai világában ez már nem is számít!? Aki nem a közösségi médiák kereszttüzében éli mindennapjait az szinte LÁTLAHATLAN.

Különösen igaz lehet ez azokra, akik a társadalmi ranglétrán feljebb léptek, vagy több lépcsőfokot kihagyva ugrottak. Szerencsére még lehet találkozni olyan ambiciózus emberekkel, akik nemcsak hogy emlékeznek gyökereikre, hanem abból erőt merítve építkeznek tovább. Akár vissza is térnek oda. Ezek a hétköznapi, de nem mindennapi HŐSök adnak nekünk erőt és mutatnak példát, hogy ne adjuk fel!

Egy kellemes délutánon Gáspár Sándorral az Eszterházy Károly Egyetem tanár szakos hallgatójával beszélgettünk.

 

Milyen szakra jársz, illetve mi leszel, ha elvégezted az egyetemet?

Az Eszterházy Károly Egyetemen történelem és etika szakon tanulok. Az osztatlan tanárképzésben ez hat évig tart, de nem kell külön mesterszakra jelentkezni, egyből tanári végzettséget szerzek. Sokan a hosszú képzés ellenére is sajnos más területen helyezkednek el, de ha meglesz a diplomám, akkor én tanár szeretnék lenni.

 

Mindig is tanár szerettél volna lenni?

Nem. Ez csak később alakult ki. Kiskoromban rendőr szerettem volna lenni. Nem egyszerű hivatás az sem. Nagyon sok sztereotípia van a rendőrökkel kapcsolatban. Egyfelől, hogy visszaélnek a hatalmukkal, másfelől pedig, hogy nem csinálnak semmit. Ahogy azt láthatjuk az amerikai filmekben is, a sok fánkkal együtt. Ezeket az előítéleteket szerettem volna lerombolni. A sztereotípiákat mindig nehéz megváltoztatni, sőt sokan nem is változtatnak azokon, csak „kivételként” említik, azokat, akik nem támasztják alá őket. Ez nem igaz, ezért is szeretnék ezen változtatni, és talán roma származású rendőrként erre még több esélyem lett volna.

 

Mikor döntötted el, hogy tanár leszel?

Elég későn jött a gondolat. Már gimnazista voltam, nagyjából 11.-es. Először a kollégiumi nevelőtanárság fogott meg, és mellé párosult a történelem. Sokat agyaltam, hogy mi lenne a legjobb szakpárosítás. Végül pedig történelem és etika tanárnak jelentkeztem. Hogyha pedig meglesz a diplomám, akkor utána elvégzem a nevelőtanárit.

 

Mi motivált a pályaválasztás során?

Saját tanáraim is hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a pályát válasszam. Több pozitív példa is állt előttem, akik ösztönzőleg hatottak rám. A töri tanárunk például ingyen plusz órákat adott nekem, amivel nagyon sokat segített. Neki köszönhetem a történelem iránti szeretetet. Az ő példamutatása mellett pedig láttam, hogy a szegény körülményekből származó gyermekeknek milyen segítségre és támogatásra lenne szüksége ahhoz, hogy kitörhessenek. Mivel a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy ma Magyarországon nagyon kevés kitörési lehetőség van, így szeretném, hogyha az általam megszerzett tapasztalatok másnak is hasznára válhatnának. A későbbiekben szeretnék majd AJTP-ben (Arany János Tehetséggondozó Program) dolgozni, mivel tudom, hogy számomra is rengeteg lehetőséget biztosított, amit máshonnan nem kaptam volna meg. Nagy hiányosság, hogy a különböző ösztöndíj vagy pályázati lehetőségek nem jutnak el a célcsoportokhoz. Rengeteg helyen nem áll rendelkezésre a megfelelő számítástechnikai felszerelés vagy internet, hogy megkeressék őket, vagy jelentkezzenek rájuk. Az erre a feladatra kijelölt emberek pedig sajnos nem mindig végzik teljes elánnal munkájukat. Idővel pedig szeretnék kollégiumi nevelőtanár, majd kollégiumi igazgató lenni. Nem egyszerű feladat, de remélem, hogy így jobb rálátásom lesz a támogatások kiosztására és a pályázati pénzek jó célú felhasználására.

 

Említetted a szegény körülményeket. Hova valósi vagy?

Egy kicsi Nógrád megyei településről származom. Szalmatercs nevű kb. 5-600 fős faluban nőttem fel. Mivel nálunk nincs iskola, így a szomszéd településre, Karancsságra jártam általános iskolába. Végül pedig Balassagyarmatra jártam gimnáziumba, ahol én is részt vehettem az AJTP-ben.

 

Mikor és miért döntötted el, hogy továbbtanulsz?

Már egészen korán kialakult bennem, hogy a tanulás az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy kiugorjak abból a környezetből. Egyáltalán nem könnyű, hiszen sajnos nagyon kevés lehetőség van a környéken a tanulásra. A családban előttem még senki nem jutott el egyetemig, de támogattak a törekvéseimben. Azonban a belső motiváció és a tanárok terelése volt az, ami erre az útra vitt. Fontossá vált számomra időközben az is, hogy saját utammal példát mutassak majd a gyerekeknek. Hogy nincs lehetetlen és bárhová eljuthatunk, hogyha eléggé küzdünk érte. Sokan a lehetőségek hiánya miatt feladják vagy a könnyebb utat választják. Egyre népszerűbb, hogy a tehetségkutató műsorok a cigánytelepre is kimennek, az új talentumok felfedezésének reményében, de azok a sikerek nem jelentenek tartós megoldást a családok számára.

 

Tanárként hogyan szeretnél majd tenni a hasonló sorsú gyermekekért?

Mindenek előtt a saját tapasztalataim átadására fogok törekedni, hiszen én is átmentem azon, amin ők. Ráadásul azt vettem észre, hogy így sokkal jobban lehet motiválni a gyerekeket, hiszen látják, hogy van kiút. Fontosnak tartom, hogy ne az lebegjen a gyerekek szeme előtt, hogy „közmunkás legyek, mint az apukám”, hiszen láthatják, hogy onnan nincs sok esély az előrelépésre. Ezen felül pedig szeretném elérni azt, hogy a jelenlegi szegregált iskolarendszerben is mindenkinek legyen lehetősége választani. Ezeknek a gyerekeknek sokszor nem áll rendelkezésükre a tanuláshoz megfelelő tárgyi feltétel, ezen felül például a kisebb településeken a szókincsük sem olyan széles skálán mozog, mint mondjuk egy budapesti gyereknek. Szeretném elérni azonban, hogy ezek a kérdések ne szabjanak gátat a gyerekeknek, illetve hogy megismerjék a különféle pályázati lehetőségeket is. Lehet, hogy valaki szakiskolába megy, lehet, hogy valaki egyetemista lesz a végén, a cél, hogy olyan lehetőségeket mutassak meg nekik és úgy tudjak nekik segíteni a bennük rejlő dolgok kibontakoztatásában, hogy a későbbiekben legyen lehetőségük a saját sorsukon változtatni. Természetesen ehhez szükséges a család hozzájárulása is, hogy ők is megerősítsék a gyermeket és lehetőségeikhez mérten támogassák céljaik elérésében. Szerintem 7-8.-os korban már fontos, hogy nyíltan beszéljünk a gyerekekkel ezekről a dolgokról.

 

Mennyire befolyásolja szerinted a tanári pályafutásodat a roma származásod?

Az biztos, hogy 120%-os teljesítményt kell majd letennem az asztalra mind szakmailag, mind lexikális tudás szempontjából. Főleg az elején nem szabad hibáznom, mert kétszer annyi árgus szem fog figyelni, így mindig a maximum felett egy kicsivel kell teljesítenem. Abban is biztos vagyok, hogy a gyerekekkel nagyon hamar meg fogom találnia közös hangot, és egy magyar iskolában sem fog ez problémát okozni. Büszke vagyok a roma származásomra, és hogyha oda kerülök, akkor szeretném, hogyha a diákjaim is így állnának saját identitásukhoz. Nagyon sok szóbeli és fizikai bántalmazás éri a kisebbségeket, de ezen túl lehet és az előrehaladás érdekében túl is kell lépni. Nehéz úgy küzdeni, hogy már tizenéves gyerekek is meggyőződéssel vallják, bár tévesen, hogy a cigányság alacsonyabb IQ-val születik. Ennek ellenére szeretném, hogyha az általam tanított gyerekekben tudatosulna: Cigánynak lenni nem rossz dolog, nem hátrány.

 

Mit gondolsz? Hogyan tudnád közelebb hozni egymáshoz a roma és nem roma gyerekeket?

Ezzel kapcsolatban egy nagyon hétköznapi példa jut eszembe. Beviszek magammal egy piros és egy zöld almát, majd megkérdezem tőlük, hogy mi a különbség a kettő között. Persze elsőre mindenki a színét fogja mondani. Majd beleharapunk az almába és rájövünk, hogy a kettő majdnem teljesen ugyanolyan ízű. Egyébként úgy gondolom, hogy a gyerekek nagyon sokszor iskolás korban már otthonról hozzák az elfogadás vagy nem elfogadás készségét, így célszerűbb lenne, ha már ovis korban kevert csoportok lennének, ahol cigány és magyar gyerekek együtt játszanak. Ezzel elejét vehetnénk annak a jelenségnek is, hogy a játszótéren nem engedik oda a szülők a gyermeküket a roma kisgyerekhez, nehogy elvegye a homokozó lapátjukat.

 

Említetted, hogy büszke vagy a cigányságodra. Beszélsz esetleg cigány nyelven vagy őrzöd a hagyományokat?

Sajnos vidéken is egyre kevésbé beszélik a nyelvet. Nagyon sokszor keveredik a magyarral, így csak egy két szó maradt meg a köztudatban. Bár érdekes az is, amikor a magyar köznyelv átemeli a cigány szavakat, és olykor előfordul, hogy teljesen más jelentést adnak neki. Például a dzsal(megy), baro(nagy), vaker(beszél), csaje(nő), more(férfi), roma(ember), csoro(szegény), dik(néz), rovel(sír), ezek mind cigány szavak. A legterjedtebb tévhit azonban a dzsukel. Ez azt jelenti, hogy kutya, bár a köznyelv inkább a dögös, jó formában lévő emberekre szokta mondani. A nyelv elkopása ellenére szinte mindent megértek, a kommunikációval azonban már hadilábon állok. A hagyományos cigány ételeket pedig nagyon szeretem. Anyukámtól szoktam kérni, hogy csináljon babos tésztát, meg persze a jó kis cigány bodag.

OPÁL történetek

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány blogjának legfőbb célja, hogy a társadalom eltérő szegmenseit közelebb hozzuk egymáshoz. Merjünk nyitni egymás felé, hisz ezáltal magunkat is jobban megismerhetjük!

Friss topikok