„Könnyebb volna elfutni, minden vágyam feladni, ami valaha fontos volt. Könnyebb útra léphetnék, de akkor már nem én lennék. És nem is úgy szólna a dal.” (Caramel)
Ezzel a dalszöveg idézettel foglalta össze Báder József mindazt, amit az évek során megélt. A rengeteg emelkedő és lejtő ellenére két dolgot mégsem felejtett el sosem: hogy honnan jött és hogy hová tart. Egy kellemes, napsütéses őszi napon beszélgettünk vele a zene feltétlen szeretetéről, és, hogy mi mindenen segítette őt keresztül egy-egy dal.
Honnan jöttél?
Kápolnán élek a szüleimmel, és a testvéreimmel egy kertes házban.
Hová jártál iskolába?
Az egri Wigner Jenő Középiskolába jártam, és itt is érettségiztem. Nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának. Számomra szinte elmondhatatlan nagy lendületet adott, mind a beilleszkedéssel, mind jelenlegi helyzetemből való kitöréssel kapcsolatban.
Voltak félelmeid az iskolával kapcsolatban?
Amikor megtudtam, hogy felvettek, elkezdtem félni az első naptól. Amikor pedig már elkezdődött az iskola, akkor az első hónaptól. Féltem, hogy mit fognak szólni, ha megtudják, hogy roma származású vagyok. Ez volt a legijesztőbb része. De hála Istennek pozitívan csalódtam az iskolában és a diáktársakban is, hiszen elfogadtak. Végül semmilyen negatív élményem nem született ebből.
A nagy félelem ellenére hogyan nyitottál mégis a többiek felé?
Mivel legnagyobb szenvedélyem az éneklés ezt használtam fel kapcsolatteremtésre és így nyitottam én a diákok felé. Sokszor szerepeltem az iskolai rendezvényeken, illetve a műsorok oszlopos tagja lettem. A későbbiekben egyébként rengeteg mindent megtapasztaltam az osztályközösségen belül. Néha akaratomon kívül, néha szánt szándékkal figyeltem, hogy hogyan viszonyulnak egy származás szempontjából más diákhoz. Néha úgy éreztem magam, mint egy néző, aki épp egy film kulisszái mögé pillanthat be. Kívülről láttam a velem való törődést és a kapcsolataimat. A film végére azonban mindig rájöttem, hogy a szál, ami összekötött minket, az a zene volt, az éneklés és az empátia. Nagyon hálás vagyok a középiskolai éveknek, mert az osztályon belül olyan erős barátságokat kötöttem, amik évtizedek múltán is majd lubickolni fog a jó hangulatban és a kölcsönös egymás iránti tiszteletben, szeretetben.
Miért döntöttél a Wigner mellett?
Nekem ez a középiskola azért tetszett meg, mert nagyon-nagy kitörési lehetőséget láttam benne. Mindenféleképpen arra törekedtem, hogy egy olyan iskolát válasszak, ami jó hírnévnek örvend, a diáktársak kimagaslóak, mind tanulmányok, mind emberi értékek tekintetében. Az is nagyban befolyásolta a döntésemet, hogy közel lehessek az általános iskolai osztálytársaimhoz. Tizenketten voltunk az osztályban és öten tanultak tovább ebben az iskolába, és úgy gondoltam, ha én is odamegyek, akkor már az osztály fele közel lesz egymáshoz és így könnyedén tarthatjuk a kapcsolatot. Ebben nem is csalódtam, hiszen azóta is erős a kapocs köztünk. A sok pozitívum mellett azonban a legfontosabb az volt, hogy érettségi bizonyítványt szerezhessek.
Voltak nehézségeid az iskolában?
A tanulmányok kapcsán nem voltak nehézségeim. Bár megemlíthetném a távolságot, de őszintén szólva szerettem a kora reggeli, és a késő esti utazásokat, mert sokat hallgathattam a buszon zenét, ami megnyugtat, ellazít, elgondolkodtat.
Ha már szóba jött a zenehallgatás, mivel foglalkozol szívesen szabadidődben?
Amit a legjobban szeretek, az természetesen az éneklés. Bárhol, bármikor dalra fakadok, ahol csak kedvem tartja, mert élvezem. A többi hobbimra sajnos nem marad annyi időm, de ha elkezdem, akkor hetekig csinálom. Nagyon szeretek rajzolni és különböző népi kézműves dolgokat kipróbálni. Ilyen például a szalmafonás, a csuhékötés és a gyöngyfűzés, vagy bármi újdonság, ami érdekesnek tűnhet.
Jártál zeneiskolába?
Igen. Három évig jártam zeneiskolába, és bártan merem mondani, hogy ez a három év is kellett ahhoz, hogy olyan tökéletes középiskolai éveim legyenek, amilyenek voltak, és amilyeneket mindig is akartam. A középiskolai tanárom mondta, hogy iratkozzak be a zeneiskolába, mert akkor csak egyre jobb és jobb lehetek, és megismerkedhetek olyan fiatalokkal, művészekkel, akik ugyanazt a stílust képviselik. Ekkor tizedik osztályos voltam és október közepén bementem a zeneiskolába. Nagyon féltem, de amikor találkoztam az ottani énektanárnővel, és azt mondta, hogy nála van még egyetlen egy üres hely, akkor azt hittem leesik az állam, hogy ilyen mázlista vagyok. Bementünk egy tanterembe, és ott meghallgatott tanárnő, hogy alkalmas vagyok-e. Ekkor azt mondta, hogy,,a ház alapja megvan, csak a falat, és a tetőt kell felépíteni”. Ezeket a szavakat sohasem fogom elfelejteni. Amikor elbizonytalanodok, és arra gondolok, hogy nem biztos, hogy az én pályám az éneklés, akkor ezek a szavak újból önbizalmat, és erőt adnak.
Van kedvenc énekesed vagy zeneszerződ?
Hát őszintén szólva erre nem tudok válaszolni, mert a legtöbb énekest szeretem, akik a pop műfajt képviselik. Talán egy van, akit mégis kiemelnék: Caramel. Külföldi sztárok közül pedig a nagy klasszikusok állnak közel hozzám, mint Whitney Houston, Jennifer Hudson, Michael Jackson, illetve még Louisa Johnson. Ő az, aki 2015-ben megnyerte az amerikai X-Faktort.
Vannak, akik ha meghallanak egy zenét, akkor lehunyják a szemüket, és megjelenik előttük egy történet; mások azt mondják, hogy színeket vagy hangjegyeket látnak. Te hogy vagy ezzel?
Ez abszolút az adott zenétől függ. Számomra legtöbbször érzéseket, vagy különféle hangulatot idéz elő. Amikor például reggel bekapcsolom, az első zenét a telefonomon akkor utána annak a dalnak a hangulata az egész napomat megalapozza. Egyébként, ahogy sok mindenki más, én is olyan zenéket hallgatom, amihez általában valamilyen érzelmi kötődésem van. Ezeket az érzéseket hála Istennek sose fogom elfelejteni. A zene hallatán egyből szép emlékek képei jelennek meg előttem, és nem kell ahhoz a szememet lecsukni
A jövőben mivel szeretnél foglalkozni?
Az egyik legnagyobb álmom, hogy tanító lehessek. De már az is az örömömre szolgálna, ha a későbbiekben olyan szakmám lenne, amiben gyermekekkel foglalkozhatok, játszhatok. Úgy gondolom, már korán el kell kezdeni segíteni és terelni a kicsiket, és itt nem csak a hátrányos helyzetű gyerekekre gondolok. Sokan úgy hiszik, hogy ez korai. Szerintem már általános iskolában, vagy akár óvodában el kell kezdeni, hogy tényleg rátalálhassanak önmagukra, és azzal foglalkozhassanak a felnőtt életükben, amivel szeretnének. Én olyan ember akarok lenni, aki elmondhatja magáról, hogy nagyon sok fiatalnak segítettek azzá válni, akivé szerettek volna, mert ez olyan dolog, ami boldogabbá teszi őket, ezáltal minket is.
Mivel foglalkozol most?
A legmagasabb iskolai végzettségem pedagógiai-és családsegítő munkatárs. De jelenleg az NMI-nél (Nemzeti Művelődési Intézet) vagyok, mint kulturális referens.
Említetted a roma származást és a hátrányos helyzetű gyermekeket. Hogyan látod a cigányság jelenlegi helyzetét Magyarországon?
Szerintem a cigányság helyzete kezd felfelé ívelni. Ezt azért mondom, mert az ismeretségi körömben egyre több olyan cigány fiatallal találkozom, akiknek vágya a felsőoktatásban való részvétel, és a mély sorsból való kijutás. Sajnos ennek ellenére a sztereotípiák még mindig megbélyegzik sok olyan roma fiatal sorsát, aki sötétebb bőrszínnel rendelkezik. Aki mondjuk szőke és kék szemű, arról nem szokták megmondani, hogy cigány származású, így ők kevésbé találkoznak a diszkriminációval.
Te hogyan élted ezt meg? Adódott valaha nehézséged a származásod miatt?
Szerencsére az én életemben nem fordultak elő nagyon drasztikus esetek. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a középiskolás éveim elején megszakítottam a kapcsolatot az olyan emberekkel, akik valamilyen formában kimutatták a származásommal kapcsolatban való ellenszenvüket. De azok az ismerősök, barátok, tanárok, akik megismerték a családi hátteremet és elfogadtak, úgy ahogy vagyok, ők lelkileg, magánórákkal vagy akár anyagilag is támogattak, sőt támogatnak a mai napig. A baráti kapcsolataimban meg sem mutatkozik, hogy zavarná őket és utalásokat sem tesznek, sőt értékelik a származásomat.
Szerinted miért alakulhatott ki a társadalomban ez a szembenállás és kirekesztés?
Erre pontos választ nem tudnék adni, mert minden ember más, és nem lehet tudni, hogy kinek milyen sérelmei vannak a múltból akár cigány származású fiatalokkal szemben. De ami a legáltalánosabb, hogy a gyerekek ezt a ,,gyűlöletet" már otthonról hozzák, és amit a családi körben megszokott valaki, azt nem lehet, vagy nagyon nehezen lehet megváltoztatni.
Mennyire ismered a cigány a kultúrát és a hagyományokat? Esetleg követed is a tradíciókat?
A cigány kultúrával, hagyományokkal sajnos nem igazán vagyok tisztában, de az autentikus zene szeretete és az éneklés, ami velem született, mindig is az életem részét képezték. A közös nagy ünneplésekről elmaradhatatlanok mai napig a hagyományos cigány ételek, amiket nagyon szeretek. De amiket a hétköznapokon fogyasztunk, mint például a rizses krumpli, a zsírban sült, vagy a bodag, ezek általában csak akkor kerülnek az asztalra, amikor már más ételt nem igazán tud édesanyám elénk rakni. A rizses krumpli és a zsírban sült történetét mindig elmeséli édesanyám, amikor azt eszünk. Ez így szól: „Gyermekkoromban nekem is anyukám készítette ezt az ételt, ugyanúgy csak az ilyen nehezebb időkben, de ezek olyan véletlen recept alapján. Ami éppen volt otthon.”A rizses krumpli az a paprikás krumpliban megfőzött rizsre hasonlít a legjobban, az íze viszont a rizs miatt eltér. A zsírban sült pedig a lángoshoz, de míg a lángos tésztájába élesztőt, a zsírban sült tésztájába szódabikarbónát raknak, és ugyan úgy kisüti anyukám, mint a lángost. Az ételek és a zene mellett nagyon elhivatott vagyok, hogy támogassam a roma gyermekeket céljaik elérésében.
